35 éves a Missio Cantorum vegyeskar (Interjú Bartal Lajossal)

35 éves a Missio Cantorum vegyeskar (Interjú Bartal Lajossal)

Varga Ágnes: Az ének a szeretet maga

Kodály Zoltán egyszer azt mondta: „Az ének szebbé teszi az életet. Az éneklő másokét is”. És valóban: az egykori Fürst Sándor Gimnázium énekkara megalakulásának jubileumi, 35.évfordulóján sok szépet tapasztaltam: nemcsak a zene magától értetődő szeretetét, de bő négy órára az én életem is szebbé lett. A kórus állandó pénteki próbahelyszínén, a Csaba Házban rendezték meg a Bartal Lajos által 1981-ben életre hívott énekkar találkozóját. Olyan ez, mint egy jól megszervezett osztálytalálkozó, de a résztvevők különböző korúak, a vegyes kart ugyanis vegyes kor jellemzi. Emberek puszival köszöntik egymást, s a diákjai neveit majd’ negyven évre visszamenőleg is fújó tanár urat. Az arcom fürkészve már a harmadik ember kérdez arról, melyik Fürst évfolyamba jártam és mikor énekeltem a kórusban, mert nem tűnök ismerősnek. Terülj-terülj asztalok házisüteménytől roskadoznak, én meg rendre bemutatkozom és magyarázom, miért vagyok itt: hogy beszámoljak az eseményről.  [Varga Ágnes]

A Missio Cantorum vegyeskar 35 éves,   sikerei pedig megkérdőjelezhetetlenül   Bartal Lajos tanár úrnak és   természetesen a kórustagoknak   köszönhetők. A kórusvezető 2001-ben   Rákoskeresztúrért díjban, 2008-ban   kimagasló pedagógusi tevékenységéért   életműdíjban, majd 2013-ban Eötvös József-díjban részesült és még ugyanebben az évben megkapta „Rákosmente díszpolgára” elismerő címet a XVII.kerület polgármesterétől. Az éneklést az élet más területeivel akként veti össze, hogy az évek múlásával minden tantárgyi tudás megkophat, ám a zene ismerete és szeretete sosem. Feladatáról, küldetéséről kérdezve pedig azt vallja, hogy élete, hivatása lényege mindig az volt, hogy tanítványait a kórusénekléssel ahhoz az egyedülálló élményhez juttassa, hogy átadhassák az éneklés csodáját másoknak. A jubileum alkalmából a kórus vezetőjét, Bartal Lajos tanár urat kérdeztem régmúltról, jelenről és jövőről.

Varga Ágnes: Úgy tudom, személyes álma volt a kórus megalapítása és láthatóan ma is motorja ennek a közösségnek. Olvastam, hogy annak idején nem volt egyszerű bekerülni Önökhöz, kemény rostán kellett átesni. Mesélne kicsit az 1981-es indulásról?

Bartal Lajos: 1969-ben kerültem vissza volt iskolámba, a Fürst Sándor Gimnáziumba tanárként. Kezdetben női karral énekeltünk, s 1981-ben történt a vegyeskarrá alakulás. Nem volt könnyű nekem az indulás a volt gimnáziumomban, hisz fiatal tanárként érkeztem – kevés gyakorlattal a hátam mögött –, nem merték rám bízni az általam is nagyra tartott valamikori szolfézstanárom vezette gimnáziumi énekkart, nehezen akarták átadni a stafétabotot. Később aztán hamar bizonyítani tudtam, s megkaptam a hőn áhított kórus irányítását. Bizony, aztán kemény rostán lehetett csak bejutni a kórusunkba, egy-egy népdal szép és hibátlan eléneklése után.

V.Á: A most működő kórus nevének jelentése: a dalolás követei. A névválasztás találó, de érdekelne, mi a névadás története és kinek volt köszönhető?

B.L: Amikor 2013. február 1-jén megalakítottuk a MISSIO CANTORUM VEGYESKART, rögtön nevet kellett választanunk. A frissen megalakult kórus tagjainak feladata volt névjavaslatokat tenni. 13 jelölés érkezett a kórus nevére, s nekem megvallom ez a kórusnév tetszett a legjobban, aztán mindenki elfogadta és jónak találta ezt a választásunkat. Sajnos a névadó „keresztapa” alapító kórustagunk – Lesku Gergely – azóta már csak apai örömeinek él, de ma is köszönjük neki ezt a jó elnevezést.

V.Á: Kivételesen gazdag életpálya az Öné: messze nem csak a kerületünkben, de országosan, sőt nemzetközi szinten is rengeteg díjjal ismerték el a munkásságát. Mi az, amire tanárként és mi az, amire kórusvezetőként a legbüszkébb?

B.L: Tanárként a legbüszkébb az osztályfőnöki munkámra vagyok, igazi közösségeket kovácsoltam össze a négy, később pedig nyolc év alatt a hét gimnáziumi osztályomban. Nagy ajándék nekem az élettől, hogy – egy osztályomat kivéve – ma is folyamatos és szoros baráti a kapcsolatom volt tanítványaimmal. Énektanárként azokra az énektanárokra és operaénekesekre vagyok a legbüszkébb, akiknek csodálatos tanári és művészi pályájának alakulásához talán hozzájárulhattam.

V.Á: Az énekkar tagjai – Önt is beleértve – többségében volt Fürstös-Balassis diákok. Ennek jól láthatóan, vagy inkább jól hallhatóan komoly közösségformáló hatása van. Bizonyára a rendszeres próbákon túl is sokat tesznek a csapat összetartásáért; hallottam nyári énektáborokról, találkozókról, nem is szólva a napjainkban a kapcsolattartás alapjának számító Facebook csoportjukról; mesélne minderről egy kicsit?

B.L: Még a gimnáziumi énekkarral kaptunk egy lehetőséget Feleségem gimnáziumától, amikor egy hétre megkaphattuk az ő szigetszentmártoni sátortáborukat. Ez a nyári táborozás minden évben csodálatos élmény volt: egyszerűen már szeptembertől vártuk mindannyian a következő évi nyári nyolc nap eljövetelét. A táborban órákig énekelhettünk, sportolhattunk – főleg a pingpongcsaták voltak a legizgalmasabbak, de csónakázhattunk, kenuzhattunk, társasjátékozhattunk is, legtöbbször késő éjszakákig. A hatalmas beszélgetések, a közös reggelik és vacsorák elkészítése, főzése mind izgalmas és közösségépítő volt, a megsütött palacsinták száma pedig sosem esett 200 darab alá. Az idei év nyarán tehát a MISSIO CANTORUM VEGYESKAR tagjai is élvezhették a Duna melletti táborozás izgalmas napjait. Élveztük a napok minden percét: a sok éneklés és a nagy beszélgetések még közelebb hozták egymáshoz a kórustagokat. Idén augusztusban egy kedves vendégünk is volt, régi énekkarosunk, Harmath Szabolcs látogatott el a táborba, aki ma a NOX együttes zeneszerzője. Szabolcsnak köszönhetően a gitárkíséretes éneklések a kórusmuzsikáláshoz szokott együttesünket a könnyűzene világába is elrepítették.

V.Á: Ha három jelzővel kellene leírnia a 2013-ban alapított Missio Cantorum vegyeskart, mik lennének azok és miért?

B.L: Kedves, szeretetteljes és családi. A próbák és a fellépések az első perctől az utolsóig családi hangulatban, néha humorosan és csipkelődve, de egymást mindig szeretve és tisztelve folynak. Tisztelem őket nagyon, mert legtöbbjük nagyon messziről jár be a próbáinkra, a XVII. kerületi Csaba Házba: Gödöllőről, Gyömrőről, Pusztaszentistvánról, Békásmegyerről, Szigetszentmiklósról. Minden elismerésem az övék, ők szinte soha nem hiányoznak a próbákról.

V.Á: Már szóba került, hogy – velem együtt – Ön is az egykori Fürst Sándor, mai Balassi Bálint gimnázium diákja volt. 1963-ban érettségizett, majd 1969-től egészen 2013-as nyugdíjazásáig tanított itt. Vissza tud emlékezni, hogy milyen volt itt a 70-es években és 3 éve éneket tanítani? Hogyan tudta megszerettetni a diákokkal a Kodály-módszert közel 50 éve és a közelmúltban?

B.L: Megvallom őszintén, a kezdet egyáltalán nem volt könnyű. Egyik órámon – az első tanévben, 24 évesen – megkaptam a „leckét”, hogy mire kell vigyáznom: „Nekünk a QUEEN együttesnél kezdődik a zene, ne is kínlódjon velünk Beethoven és Mozart muzsikájával” – hallottam diákoktól. Pár ilyen keménykedés még jobban megacélozott, hogy nekem itt feladatom van. Úgy érzem, teljesíteni tudtam, amire mindig vágytam: hogy értsék és élvezzék a zenét, hisz az az életük utolsó percéig meghatározó művészeti ág lesz. Az évek múlásával minden tantárgy tudása megkopik valamelyest, de a zene ismerete és szeretete sosem. No, ennek szellemében dolgoztam; így tanítottam és szerettettem meg a zenét. Az utolsó években már semmi gondom nem volt e téren, hisz a tanítványok is elismerték a zenei tanításban elért országos és nemzetközi sikereinket és az eredményeimet. Mondhatnám, hogy mind az énekóráknak, mind a kóruséneklésnek rangot tudtam adni és erre nagyon büszke vagyok.

V.Á: Kórusukkal országszerte rendszeresen lépnek fel, de mondhatjuk, hogy a nagyvilágot is körbejárták műsoraikkal. A világ melyik táján volt a legemlékezetesebb külföldi fellépésük?

B.L: Nekem minden hazai és külföldi fellépés vagy versenyzés csodálatos volt. 47 külföldi utazásunk és számtalan fellépésünk volt eddig. Minden alkalommal tudtam, honnan indultam, és hogy most hol vagyok: Európa minden országában, az Amerikai Egyesült Államokban éppúgy, mint Kanadában, Kínában, vagy Mongóliában egyformán voltam büszke, amikor felállva tapsolták meg a produkciónkat. Mindenütt zengett a koncertterem a Hungary kiáltásoktól, mindig csillogott a diákjaim szeme a boldogságtól, könnyeztek, ha zárásként a magyar Himnuszt énekeltük el. Ezeket az élményeket és érzéseket nem lehet elmesélni, át kellett élni és megélni. Az életem, a hivatásom lényege mindig az volt, hogy tanítványaimat a kórusénekléssel olyan élményekhez juttassam, hogy a tehetségükből adódóan át tudják adni az éneklés csodáját másoknak, mert pontosan tudtam, hogy ez a lélekemelő érzés meg fogja nemesíteni őket.

V.Á: Év vége közeledtével gondolom, megszaporodnak a felkéréseik. Mennyire van tele a naptárjuk, milyen helyszíneken találkozhatunk Önökkel a közeljövőben?

B.L: Október 23-án nagy nemzeti ünnepünk kerületi központi műsorában énekelünk, november 18-án pedig Hartán lépünk fel önálló műsorunkkal. Decemberben, Advent beköszöntével kezdődik a karácsonyi fellépések sora, egy adventi koncert Rákoskeresztúr központjában, a Fő téren egy karácsonyi műsor, a végső állomás pedig december 11-én lesz, amikor a XVII. kerületi madárdombi római katolikus templomban adunk jótékony célú karácsonyi koncertet, melynek teljes bevételét a kerület szegényeit támogató Remény Alapítvány elnökének adjuk majd át a helyszínen.

V.Á: Nagyon köszönöm a beszélgetést, a kórusnak további közös sikereket, Önnek jó egészséget, magunknak pedig azt kívánom, hogy még nagyon sokan, nagyon sokáig hallgathassuk a Missio Cantorumot!

 

Október 21-én, nem sokkal hat óra után élénk nevetésre és vidámságra érkezem a Péceli úti Csaba Ház emeletére. Régi Fürst gimis tagok ismerkednek a 2013 februárjában alakult Missio Cantorum énekeseivel, hisz vannak itt állandó kórustagok és visszajárók. Rengeteg ölelés rengeteg sztorival: egy 82-es fellépésről a valaha volt Szovjet Kultúra Házában, Dániában, az itthoni Pünkösdi Kórustalálkozókon. Éneklés magyar és idegen nyelven, melegben és hidegben, blúzban és nagykabátban, fellépés kísérettel és anélkül, éneklés Tamási Áron sírjánál, Bécsben és a nyári énektáborban. Minden mondat úgy kezdődik, hogy „Emlékszel, amikor…?” és egymás szavába vágva jönnek a vibráló, pergő reakciók. Mindennek közepében a Tanár úr is közbe-közbeszúrja a válaszait, melyeket hatalmas nevetés kísér. Kérdések és válaszok a kórustagok gyerekeiről, a családtagokról, szendvicsek és sütik, régi és új kották. Héttől spontán közbenevetésekkel fűszerezett beéneklés, azt követően a régi-új repertoár több művét éneklik a vegyeskar vegyes tagjai. Nehéz elhinnem, hogy némelyik dalt húsz éve nem énekelték, mert kívülállóként csak tiszta hangokat, harmóniát és rutint hallok, na meg rengeteg vidámságot, és így megy ez egész este.

KOMMENTEK